2009.03.25. Szerda
Ugyanis olyat mutatott, amit eddig nem hogy nem láttam, de még senkitől nem is hallottam, hogy járt volna így.:S
A probléma egész pontosan tegnap kezdődött, mikor Kiskunhalason jártunk. Egész pontosan akkor, mikor kiértem a városból, és felgyorsítottam a jól megszokott 80-85Km/h-s tempójára. Ugyanis pár másodperc múlva ilyen fémes súrlódó, doboló hangot lehetett hallani a jobb hátsó kerék felől. Gyorsan félre is húzódtam, majd kiszálltam megnézni, látszik-e valami, hogy mi okozza ezt a hangot. De nem látszott. Így lassan ugyan, de hazaértünk. Ugyanis 50 fölött fokozatosan jött elő a hang. Mai nap alá is néztem az autónak és mikor megláttam, hogy honnan jött a hang, leesett az állam. Ugyanis a jobbos hardyn volt egy szép kis bemarás körbe. Na, mondom ilyet se tapasztaltam még. Aztán apósommal jobban megvizslattuk és kiderült, hogy az egyik rögzítőcsavar a négyből, szépen kitekeredett és kiesett a helyéről, és valahogyan beesett(?) a lengőkar meg a hardy közé, és odaszorult, aztán már marta is bele a csíkot a csavar.:( Nagy nehezen kiműtöttük onnan, majd egy kis menetjevítást követően ment vissza a helyére.Ezután következett a főfékhenger cseréje. Ami igazából nem volt nehéz művelet. Hál istennek könnyen le is jött a régi, meg hamar fel is ment az új. Illetve a légtelenítés után végre elmondhatom, hogy újra fog a fék, mint a barom. Végül még megnéztük mitől mászik el nekem mindig a gyújtás a helyéről. Kivettük az elosztóházat, és alaposan átvizslattuk. A tengely nem lógott egyik irányba sem, a rugók és a röpsúlyok is jók voltak, viszont azt észrevettük, hogy alul a fogaskeréknél lévő rögzítőstift furata a tetején lévő bevágással nagyon érdekes szögben állt. Apósom szerint lehet hogy nem lett normálisan meegmunkálva anno, és valahogy elfordult. Összehasonlítottuk egy másik tengellyel, és ahhoz képest tényleg érdekes szögben állt a kettő. Mindenesetre kicseréltük a másik tengelyre és összeraktuk. Most majd kíváncsi leszek az eredményre, hogy tényleg az volt-e a ludas.
Kommentek
Andrei
szép, olvastam már hasonló tartalmú blogot, csak ott kavics került be a lengõkar sarkábaGrosso
Nofene, mik meg nem történnek
Andrei #31337:
Nálam meg a lengõkar öregedése és a rozsda miatt a két sajtolt lemezt elkezdte szétdúrni a rozsda és leszûkítette a hardy helyét és szintén darált, na az is szép forgácsoló munkát csinált
KeMa
Grosso #31344: 2, nálam is ugyanez volt De az eredmény ugyanaz lett, mint ami a fenti képen láthatóGrosso
KeMa #31346:Igaz-e? Olyan gyönyörû kúp-hardyk lettek, hogy ihaj!
Dave07
Az én jobboldalim is szép kúposTibee
Akkor a hardy részét eltaláltam.Sztancsik Viktor
Andrei #31337:Én még nem találkoztam ilyen szituval, de valahol el kell kezdeni, nem igaz?
Grosso #31344:
Ugyehogyugye? Mesi mellet se nagyon lehet unatkozni. Most már végre rendbetettem rajta a folyamatos gyújtáshiba miatti rángatásos dolgot, erre elõjön ilyen hülyeségekkel.
Na azért az se lehetett egy egyszerû szitu.
KeMa #31346:
Akkor nálad is úgy döntött a kisautó, hogy minden grammon spórol...
Tibee #31351:
Hát azt el. De fene se gondolta volna, hogy ez lesz a baja. Mondjuk mikor apósom meglátta, õ is egybõl rávágta, hogy lóg a csapágy. De nem az volt.
Lajoska
Aztaketté.Ilyet sem láttam még.
Nem tudom elképzelni, hogy hogy mászott be oda a csavar, és hogy tudott úgy megszorulni, hogy szétszedte a hardyt?
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!