Pár gondolat a Peugeot-ról is. Miután az autó napi használatú, munkába járós, és családi autó is egyben, így szaporodnak benne a km-ek rendesen. A megvételkori állást nézve már 30.000 km-t beletekertem októbertől idáig. Természetesen mivel ennyit van használva, mindig megajándékoz valami kis aprósággal, ami miatt lehet javítani. Nem nagy dolgokra kell gondolni, hanem olyan szintűekre, hogy hol ez zörög benne, hol az kopog, vagy nem világít. Mondhatni apróságok, de szinte folyamatosan. Ami aranyos tud lenni, az az idág 3 darab elfogyasztott turbónyomás-szabályzó szelep volt. Azt, valahogy eszi az autó. Még télen volt egy fékjavítás rajta, mivel a bal hátsó keréknél egyszerűen eldurrant a fékcső, és mire hazaértem munkából, már alig fogott a fék. Persze, mivel a légtelenítése nem csak annyi, hogy fogom és körbelégtelenítem a 4 keréknél, hanem az ABS-ből, és fékerő elosztóból is ki kellett szedni a levegőt, így ezt a műveletet csak kompresszoros szívatással, meg diag programban való ABS-szivattyú megjáratásával együtt tudtuk lelégteleníteni. Persze, mire végeztünk, elszállt a menet a féknyergen a légtelenítő szemnél, úgyhogy szabadott volt másik féknyerget beszerezni.
Ezt követően a következő nagyobb feladat a vezérlés és olajcsere volt. Az olajcsere sima ügy volt, a vezérlés cserétől féltünk, mivel még sem én sem após nem csinálta. Legalábbis Peugeot-on nem. Persze, elvihettük volna szerelőhöz, de attól mi még nem fogjuk megtanulni, úgyhogy beszereztem egy többszáz oldalas részletes, rajzokkal, ábrákkal, szájbarágós magyarázatokkal teli javítási kézikönyvet, megvettem az új vezérműszíjat, vízpumpát, és egyik hétvégén nekiálltunk. Azt mondják a francia autókat utálatos szerelni, nos ezt szerencsére pofon egyszerű volt. Nem volt benne szívatós rész. Persze a szíj levétele előtt összejelöltünk mindent mindennel, hogy véletlenül se tudjuk rosszul felrakni az újat. Mondhatni hamar meg is volt a csere. Rá is fért már, mert egyrészt a feszítőgörgőnek csúnya morgó hangja volt, másrészt a szíjon az egyik fog tövében volt már egy repedés. A vízpumpa szerintem bírta volna még, de így volt a legtisztább, hogy azt is kapott másikat.
Ellenben ezeket, és az apró zavaró dolgokat leszámítva semmi komoly gond nincs a kocsival. Minden gond nélkül falja a km-eket.

Sajnos, vagy nem sajnos, de véget ért egy korszak. Abból a szempontból biztosan, hogy –bár lehet nem végleg, de egyelőre- befejeztem a kisbuszozós létformát. Hogy még is mi vezetett ahhoz, hogy márkát, „nemzetiséget”, és kategóriát váltottam, az alább kiderül.

 

Mivel a Vitot mondhatni első sorban melós autónak vettük anno tavaly júliusban, így ez is volt a fő vonal ami miatt egészen mostanáig megtartottuk. Volt vele jó és rossz tapasztalat is, költeni is kellett rá, hol sokat, hol pedig keveset. De, persze ezt egy 16 éves autónál már mondhatni vártam.

A váltás gondolata oda eredeztethető vissza, hogy az alapból 9 fős autóból elkezdtek fogyni az emberek, akiket hordtam munkába. Ez még önmagában nem lett volna hatalmas nagy baj, hiszen az utolsó időkben is meg volt a 7 személy az autóban, csak a gond ott volt, hogy a 7 emberből is nagyon sokszor volt hogy hiányozott 1, 2, vagy 3 személy. Hol ezért, hol azért. Az autó persze attól ugyanúgy megette a maga hét, de inkább nyolc literét. Ebből ugye az lett sokszor, hogy nem, hogy pluszosan, de sokszor nullára, vagy ráfizetéssel zártam a hetet, hónapot.

Kollegámmal egyszer beszélgettünk, és ő tette fel a kérdést, hogy, ha csak ilyen kevesen vagyunk, akkor miért nem veszek egy kisebb autót? Mondjuk egy hét személyest.

Először elvetettem a dolgot, de aztán csak elkezdett motoszkálni a gondolat a fejemben.

Elkezdtem hát nézni kíváncsiságból a Hasznaltauto.hu oldalon található felhozatalt a hét személyes autókból. Mivel egyik kolleganőmnek Opel Zafirája van, ami tetszett is formára, így elsőként ennek a tulajdonságait, népítéleteit kezdtem el bújni. Természetesen az le volt szögezve, hogy csak dízel jöhet szóba. A 2.0 DTI egész jó választásnak is tűnt. Néztem pár Galaxy-t is, illetve Sharan-t is, de vagy az ára volt túl sok, vagy az állapota volt már eleve lelakott képek alapján.

Minden esetre a gondolatból hamar konkrét terv született, miszerint cseréljük le akkor a Vitot.

Mivel a Zafira tetszett mindenkinek a családban, így egy jó ideig nem is néztünk másik autót.

Közben felraktam hirdetni a Vitot is. Azt tudtam, hogy annyit nem kaphatok érte, mint amennyiért én vettem tavaly (1,2 M Ft). Megnézve belőle a kínálatot, a legolcsóbbakat már 700.000-ért meg lehetett kapni. Volt ám fejvakargatás, hogy azért annyira olcsón nem szeretnénk odaadni. Mindegy felraktuk hirdetni, közben nyálazgattam minden nap a Zafirás hirdetéseket a neten. Az autómra először pár komolytalan jelentkező volt, aztán volt, aki eljött megnézni, majd miután mondtatni jól leszarozta az autót, tett egy olyan ajánlatot, amire azt mondtuk, hogy köszönjük, akkor inkább megmarad. Volt olyan verzió is, hogy felvisszük Pestre kereskedésbe, és beszámíttatjuk egy Zafirába. Először még jó is lett volna, mert a telefonban azt mondta a kereskedő, hogy csak egy minimális összeget kellene ráfizetnem, és megoldható a dolog. Nagy lelkesen fel is mentünk Pestre, ahol aztán az ipse a képünkbe nyomta, hogy hát neki csak úgy éri meg a dolog, ha legalább 200.000-ret ráfizetek. Nesze neked minimális összeg… Az már csak tetézte a dolgot, hogy a kinézett autó közel 20 fokos melegben is csak 3. próbálkozásra indult be kín keservesen. Innen eredménytelenül tértünk haza. Teltek a napok, és hívott egy jelentkező, miszerint őt érdekelné az autóm, mikor tudná megnézni? Mondtam neki, hogy mivel épp be volt tervezve egy dabasi rokonlátogatás, így hazafelé elkanyarodtunk Hetényegyházára megmutatni neki az autót. Már akkor körbenézve azt mondta, hogy tetszik neki az autó, és az ára is megfelelő lenne neki pici alkuval. Egy baj volt csak volt egy Megane-ja, amit eladva tudta volna csak megvenni az autót. Így megint várakozni kényszerültem. Nagyjából másfél hét múlva szólt is, hogy azon a hét hétvégén elviszik az autóját, úgyhogy akkor utána szeretne még egy találkát, ahol átnéznék kicsit jobban, és ha okés, akkor meg is veszik.

Közben sorra vitték el a kinézett Zafirákat, aztán egyszer nézegetve a hét személyes autókat feldobott egy Peugeot 307 SW-t. Mivel bennem is bennem volt a mindenki által az emberbe tuszkolt félelem, hogy francia autót ne, így csak kíváncsiságból néztem meg. Aztán megragadott a felszereltsége. Már ránézésre kényelmesebbnek látszott, mint az addig preferált Zafira. Így elkezdtem olvasgatni a népítéleteket róla. És meglepődtem, hogy kevesen írtak durvát róla. Őszintén, rosszabbra számítottam. Több felé is körbekérdeztem, hogy melyiket érné meg megvenni, de annyira vegyes eredményt kaptam, hogy egyszerűen nem volt eldönthető. Napi szinten nézegetve a hirdetéseket, ráakadtam egy gyönyörű óceánkék 307-esre, mely már első látásra megtetszett. A felszereltsége is is kecsegtető volt, plusz a népítéletes tapasztalatokat végigolvasva, egyre inkább érett a gondolat, hogy csak ezt kellene megvenni. A hirdető eredetileg 890 ezerért hirdette meg, tudtam, hogy ennyi pénzem nem lenne az autóra, de kíváncsiságból felhívtam. Telefonban már azt mondta, hogy 850-ért megválna tőle, mivel nagyon meg van szorulva anyagilag, így sürgős lenne az eladása. Ekkor már jobban tetszett a dolog, viszont a mélyebb beszélgetésnél kiderült, hogy bár 7 személyre van vizsgáztatva az autó, de csak 5 ülés van benne. Ez komoly aggodalmat keltett, mert nekem mindenképp szükségem volt a hét ülésre. Miután végigtúrtam a fél netet ülések után és a bontókat is felhívtam a közelben, sajnos az jött ki, hogy 40 ezer alatt nincs darabja az ülésnek. Ezt közöltem is az eladóval, hogy mivel sajnos, ha megvenném az autót még üléseket is kellene bele venni, így semmiképp sem cigánykodásból, de 760 ezertől többet nem tudok adni az autóért. Mivel fent említve meg volt szorulva a srác, rábólintott.

Visszakanyarodva a Vitohoz, október 16-ára meg volt beszélve a találkozó Kecskeméten a leendő vásárlóval. Kipróbálták az autót, körbenézték, és némi hümmögés, és fejvakarás után azt mondták, hogy oké, akkor 850-ért megveszik. Meg is kapták hozzá a garnitúra téligumit, amivel én használtam előzőleg.  Az adásvételi megírása, és az autótól való búcsú után aztán a kispolskival útnak is indultunk Székesfehérvárra, ahol a kék 307-es Peugeot várt. Fehérváron persze sikerült eltévedni párszor, mire megtaláltam az IBM ( Videoton) gyártelepet. Itt körbenéztem az autót, majd adásvételizés, és robogtunk is haza az új szerzeménnyel. Persze hazafelé és eltévedtünk, mivel rákeveredtünk az M7 Fehérvár elkerülőjére, de nagy nehezen kijutottunk a városból, mögöttem anyósékkal és a kispolskival. Szerencsére minden probléma nélkül haza is értünk, igaz a végig 70-es tempó miatt az életem is eluntam hazáig. J

 

Másnap meg is érkezett a kocsihoz az időközben neten 30-ért párban talált bontott ülés is, így már teljes lett a létszám ülések tekintetében.

 

Mivel tudtam előre, hogy vannak hibái, ezért nem ért az sem váratlanul, hogy folyamatosan bejelezte a fedélzeti computer a gázolajszűrő csereérettségét. A hiba melléktényezője az volt, hogy hideg motornál egyszerűen nem engedte 2000-res fordulat fölé a motort, egészen addig, amíg a vízhőfok el nem érte a 75 Celsiust. Utána megjött az erő, és ment mint akit seggbe rúgtak. Persze ilyenkor azért kiírta mindig az Unblock Diesel Filter hibaüzenetet. De ezt a héten sikerült is letudni egy szűrőcserével.

Mivel egy 10 éves autóról van szó, ami ráadásul ez év nyarán lett honosítva németből, várható volt hogy már nem teljesen tökéletes. Kisebb karcok vannak már a festésen, belülről viszont csak az újrabőrözött kormány a kopott váltófogantyú, és a picit megkopott vezetőülés árulkodik arról, hogy ebben bizony nem 180.000 km van, mint amit az óra mutat.

Ezen kívül van még egy hibája a motornak, ami bizonyos időközönként az Antipollution fault hibaüzenettel jelentkezik. Ez viszont a részecskeszűrő hibájából ered.

Ma volt alkalmam elvinni egy Peugeot-os fórumon nagy szakinak számító sráchoz diagnosztikára, így kiderültek miféle huncutságokat rejt a motor. Az már említésre méltó, hogy 41-szer töröltek benne hibakódot, plusz aki csinálta, profi munkát végzett, mert nem lehetett visszanézni a korábbi km-óraállást. Pedig kíváncsi lettem volna azért. J Ahogy várható volt, a részecskeszűrő már eléggé el van tömődve, melyet a rendszer a viszonylag sűrű, pár száz kilóméterenkénti regenerációval próbál tisztítani, több kevesebb sikerrel. Ennek javítása a legsürgetőbb. Aztán ezen kívül egy EGR-mágnesszelep illetve a turbónyomást szabályozó szelep ami cserére érett, mert sajnos a turbó nyomás nem a legjobb. De a srác elmondása alapján ezek még egyszerűen, és viszonylag olcsón javítható dolgok. Úgyhogy meg is beszéltem vele, hogy hamarosan elviszem hozzá a fenti bajokat meggyógyíttatni. De, számítógépre rádugva ezen kívül más komolyabb elváltozást nem mutatott ki a diagnosztika szerencsére.

Hát, most itt tartok az autó fronton.

Tudom, sokan azt mondják, hogy miért kellett franciát venni, de úgy vagyok vele hogy megpróbálkozom. Egyébként is a fent említett emberke azt mondta, hogy dízelben ez a 2.0 HDi a legjobb, legmegbízhatóbb, csak a két gyengéjét, a részecskeszűrőt, és a kettőstömegű lendkereket kell kiiktatni a rendszerből. Szerencsére ez utóbbival már valaki megelőzött, mint az ma kiderült.

 

Az autó leírása:

 

Peugeot 307 SW Premium ( 2003 )

Motor: 2.0 HDi 107 LE

7 személyes

6 légzsák

Gyári 6 hangszórós hangrendszer

Automata esőérzékelő

Automata világításkapcsolás

Ködlámpa elöl hátul

Panorámatető

Elektromos ablak elöl-hátul

Elektromos oldalsó tükrök, automata tükörbefordítással lezárás esetén

Tolatóradar

Alufelni