Kis összefoglalás következik az elmúlt pár nap eseményeiről. Miután sajnos per pillanat munka nélkül vagyok, így van elég szabad időm. Éppen ezért mivel, pár hete csúfosan megadta magát a balos menesztőm, és a cserekor megláttam, hogy mennyire ramaty állapotban van a féltengely végén a ricni is, elhatároztam, hogy, mivel az időm úgyis engedi, rendbeteszem. Először úgy gondoltam, hogy csak simán diffit cserélek féltengelyestül, aztán inkább mégis vettem egy komplett váltót 3500-ért Szekeres Marcitól. Itt hazaúton már nagyon morogott a rossz rész, főleg indulásoknál, meg visszaváltáskor. Másnap megtisztogattam a vett váltót, aztán elkezdtem szétbontani az autót. Délutánra le is jött a moci váltóstul. Aztán jött egy kis szívás estére, ugyanis miközben csavartam le a jobb fölső hátfal felfogató csavarról az anyát, az jól kettétört. Mondom Fákk és egyéb növények!! Mindegy, lényeg, hogy kint volt a cuccos. Másnap leszereltem a mociról a váltót, illetve az önindítót. Aztán közben apósom is megérkezett, és felajánlottam hogy segít a szerelésben. Kiderítettük, hogy a vett váltó sajnos koránt sincs olyan jó állapotban, mint gondoltam, ami annyit jelentett, hogy az egyes fokozat kerekéről hiányzott egy két fog.:( Először ezért úgy terveztük, hogy a két váltóból összedobunk egy jót, aztán végül is csak annyiban maradtunk, hogy mindössze difficsere lesz, féltengelyekkel, illetve az én eddig fent lévő váltómból átszereltük a tányérkereket, a vett váltó diffijére, mert ugye azzal volt már összekopva a hozzá kapcsolódó fogaskerék. Míg apósom végigjátszotta eme műveletet, én elhatároztam, hogy kidzsuvázom már a motorteret, ha már úgyis van hely hozzáférni. Aztán következő nap kezdtük összerakni vissza cuccokat. Ja, közben lett a letört csavar helyére egy másik heggesztve a hátfalnál, illetve voltunk autósboltban, aztán elhoztunk egy komplett önindítót potom 4000-ért(Végkiárusítás rulez. ) Így legalább az a hiba is letudva, hogy néha nem indított a régi önindító, csak sivított. Aztán majd ha lesz rá keret, persze fel lesz újítva.(igaz ahogy mondta a néni a boltban, egy vadi új bendix is négyezer valamennyi mostanság, szóval nem olcsó) Közben picit megpucoltam a motort is, illetve körbekentem tömítőpasztával a szelepfedélnél azokat a részeket, ahol jöhet olaj(Ugyanis legutóbb valami eszméleteln módon elkezdte okádni ki az olajat. A folyásnyomokból annyit kiderítettem, hogy a szelepfedél tetejéről valahonnan). Tehát, ha minden jó, akkor már csak az olajbeöntő kupaknál fog tudni folyni, de remélem, hogy nem teszi... aztán persze raktuk összefele a váltóval a mocit. Vagyis pontosabban először a váltó lett felrakva, majd utána kis szenvedés árán a motor is a váltóra. Felkerült az önindító is, majd szívtunk egy kört azzal a nagyon utálatos motortartó rugóval, meg a hozzá tartozó csavarral, de nagy nehezen megadta magát. Igaz gyanítjuk, hogy nem kapott bele egyenesen, szóval szerintünk kicsit átszabta a menetet. Lényeg, hogy megszorult rendesen. Aztán mondom próba, hogy milyen lett. Hát indítanám az autót, de az autó csak nem akar indulni. Azt megállapítottuk a sok inditás után terjengő benzinszagból, hogy benzint kap, tehát akkor marad az, hogy szikra nincs. És valóban. Másnap ugyanis megvizslattam, és a gyertyákig semmi nem jutott el. Fura volt, hogy még a trafó sem kattant mikor 10 fokra forgattam a tárcsát. De se a duplatrafó, sem a rotoros. Na mondom itt valami nagyon nem faja. Aztán Höss Károly felhomályosított. Kiderült, hogy azért nincs szikra, mert én közben átraktam az E-gyuszit a jobb oldalt felül található műanyag elem(ahol a levegő áramlik) rögzítő csavarjára. Na most ehhez egy lemezből készült "pántot" használtam, ami ugyebár hozzáért a hűtőbordához is, amire, mint kiderült valami rá van kötve a panelon. Na és ezért nem indult be. Visszaszereltem az előző helyére, és láss csodát, egyből beindult. Még közben gyors gázbowden-szerelés, mivel eltűnt a zéger-gyűrű, ami megakadályozza, hogy a bowdenházzal együtt mozogjon minden. Iletve szívtam egy kicsit a szívató-bowdennel is, mert a drága nem akart megfelelően üzemelni, plusz, átraktam a biztosító szöget a legutolsó lyukba az önindító bowdenjénél, mert olyan feszes, volt hogy alig lehetett felhúzni. És a végére, ha már minden kész van, gondoltam nem árt kicsit lemosni is az autót. Illetve felkerült egy új matrica is hátra a szélvédőre, mert a régi már lejött itt-ott. Ezután következett a próba. Komolyan mondom, mintha nem Mesit vezettem volna. Más lett az autó(persze nem olyan értelemben. ) Mindenesetre vagy elszoktam már tőle, vagy valahogy kicsit megváltozott a kezelése. Mindegy is. Annyit viszont negatívumként észrevettem, hogy most kicsit jobban "buszos" hangja van az autónak(Nem, nem a buszos Petyára gondolok ) Valószínű apósnak nem sikerült a hézagolás 100%-osan, ezért 2-3-ban kigyorsításkor jobban szól a diffi, mint ahogy volt régen, de végülis nem vészes. Illetve a motortartó rugónál valami csörömpöl picit, ha olyan tartományban van épp a motor fordulat(ez kb akkor van mikor még hideg a motor és alapjáraton üzemel)
Kommentek
Tibee
Na, akkor csak jól sült el a dolog! Gratula.
Sztancsik Viktor
Tibee #30202: Jaja. Hál istennek.
Tibee
Na, a hülyegyerek nem várja meg a képeket. Szóval szép lett nagyon a motortered, és nyald meg az önindítódat. Milyen a hangja?
Sztancsik Viktor
Köszike! Miért nyaljam meg? Minek milyen? a motornak, vagy az önindítónak? Ha az indítóra gondolsz, szinte alig hallani, hogy forog.. Ég és föld a különbség ez és a régi között.
Tibee
Sztancsik Viktor #30206: Csak úgy. 4000-ért új önindítót venni... Finoman szólva is überbrutálfaja vétel volt.
Sztancsik Viktor
Tibee #30207: Ja, hát igen. Én is örültem neki. Következõ asszem a komplett kuplungszerkezet minden hozzávalójával együtt lesz, mert azt is 6000-ért odaadja.
Tibee
Sztancsik Viktor #30209: Te! Mik vannak még, amik nem tucatalkatrész és Pókhoz való?
Sztancsik Viktor
fõtengely van asszem 9-ért, Van neki két darab vezérmûtengelye, 2-es és 3-as fokozat kereke, csoportkerék. Asszem kb ennyi Ha kell valami, szólj.
Chris
Örömmel látom hogy sikerült elindítani a Mennyémá innen a SZARODDAL! matricamozgatlmat, javítsatok ki ha tévedek de unokabátyámmal találtuk ki úgytudom, és tavaly valamilyen alkalomra megcsináltattam a BISére is!
Grosso
Gratula Bácsi!
Chris #30222: Jogdíjas?
Chris
Grosso #30223: Miért lenne az? Mondom ÖRÖMMEL LÁTOM! Egyszerûen jó érzés
Grosso
Chris #30224:
Lehet cserélnem kéne a Dárk Éndzsöl-t?
Steveee
Hehh, tetszik a feliratod! Kíváncsi lennék a többi autós reakciójára amikor ezt olvassa.
Sztancsik Viktor
Chris #30222: Na ja. Ez még a tavalyi nyári talin tetszett meg unokatesód BIS-én. Igaz a felirat már rég megvolt, csak most raktam fel, mert a régi már "lekopott". Grosso #30223: Köcce bácsi!
Remélem nem az. R. István #30234: Köszi! Nekem is bejön. Igazából ma már mosolyogták egy páran, mikor kimentem a benzinkútra vele délután.
Plósz Gyula
Nekem OCB-s kéne
Sztancsik Viktor
Plósz Gyula #30257: Eljössz idén Nyári Talira és kapsz.
Plósz Gyula
Sztancsik Viktor #30261: okés
Steveee
Sztancsik Viktor #30261: Ha megyek a Nyári Talira, akkor kapok "Mennyé má innen a szaroddal" feliratot is?
Steveee
Mellesleg jó hogy nem vettél kulcsos önindítót, hanem maradt a régi bowdenes. Jól tetted! Én sem cserélném le semmi pénzért.
Amúgy mennyi Km van az autódban?
Sztancsik Viktor
R. István #30279: Azt nem is vennék bele.. Nekem tökéletesen megfelel ez is. Amúgy olyan 63ezer környékén jár most. Pedig istenem mikor elhoztuk 2007 tavaszán, még csak 43500 volt benne..... De egy 20-ast belecsavartam már kb azóta.
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!
Kommentek
Tibee
Na, akkor csak jól sült el a dolog! Gratula.Sztancsik Viktor
Tibee #30202:Jaja. Hál istennek.
Tibee
Na, a hülyegyerek nem várja meg a képeket. Szóval szép lett nagyon a motortered, és nyald meg az önindítódat. Milyen a hangja?Sztancsik Viktor
Köszike! Miért nyaljam meg? Minek milyen? a motornak, vagy az önindítónak? Ha az indítóra gondolsz, szinte alig hallani, hogy forog.. Ég és föld a különbség ez és a régi között.Tibee
Sztancsik Viktor #30206:Csak úgy. 4000-ért új önindítót venni... Finoman szólva is überbrutálfaja vétel volt.
Sztancsik Viktor
Tibee #30207:Ja, hát igen. Én is örültem neki. Következõ asszem a komplett kuplungszerkezet minden hozzávalójával együtt lesz, mert azt is 6000-ért odaadja.
Tibee
Sztancsik Viktor #30209:Te! Mik vannak még, amik nem tucatalkatrész és Pókhoz való?
Sztancsik Viktor
fõtengely van asszem 9-ért, Van neki két darab vezérmûtengelye, 2-es és 3-as fokozat kereke, csoportkerék. Asszem kb ennyiHa kell valami, szólj.
Chris
Örömmel látom hogy sikerült elindítani a Mennyémá innen a SZARODDAL! matricamozgatlmat, javítsatok ki ha tévedek de unokabátyámmal találtuk ki úgytudom, és tavaly valamilyen alkalomra megcsináltattam a BISére is!Grosso
Gratula Bácsi!Chris #30222:
Jogdíjas?
Chris
Grosso #30223:Miért lenne az? Mondom ÖRÖMMEL LÁTOM!
Egyszerûen jó érzés
Grosso
Chris #30224:Lehet cserélnem kéne a Dárk Éndzsöl-t?
Steveee
Hehh, tetszik a feliratod! Kíváncsi lennék a többi autós reakciójára amikor ezt olvassa.Sztancsik Viktor
Chris #30222:Na ja. Ez még a tavalyi nyári talin tetszett meg unokatesód BIS-én. Igaz a felirat már rég megvolt, csak most raktam fel, mert a régi már "lekopott".
Grosso #30223:
Köcce bácsi!
Remélem nem az.
R. István #30234:
Köszi! Nekem is bejön. Igazából ma már mosolyogták egy páran, mikor kimentem a benzinkútra vele délután.
Plósz Gyula
Nekem OCB-s kéneSztancsik Viktor
Plósz Gyula #30257:Eljössz idén Nyári Talira és kapsz.
Plósz Gyula
Sztancsik Viktor #30261:okés
Steveee
Sztancsik Viktor #30261:Ha megyek a Nyári Talira, akkor kapok "Mennyé má innen a szaroddal" feliratot is?
Steveee
Mellesleg jó hogy nem vettél kulcsos önindítót, hanem maradt a régi bowdenes. Jól tetted! Én sem cserélném le semmi pénzért.Amúgy mennyi Km van az autódban?
Sztancsik Viktor
R. István #30279:Azt nem is vennék bele.. Nekem tökéletesen megfelel ez is.
Amúgy olyan 63ezer környékén jár most. Pedig istenem mikor elhoztuk 2007 tavaszán, még csak 43500 volt benne..... De egy 20-ast belecsavartam már kb azóta.
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!