Tegnapi nap olyan autót láttam, hogy erről muszáj blogolni!
Történt ugyanis, hogy tegnap ellátogattunk Salgótarjánba. Ha már ott voltunk, nem hagyhattam ki, hogy megnézzem Misit. Egyszerűen szóhoz sem tudtam jutni..... Iszonyat jól néz ki. A képek tényleg nem adják vissza azt a látványt. Mondjuk más apropója is volt, hogy Tibee-t meglátogattam. Ugyanis Mesin nem volt épp a helyzet magaslatán a fék. Konkrétan a két elsőkre gondolok. De Tibók kezelésbe vette, miután nem sikerült beröffenteni az udvarban ácsorgó 850-est. Ja azt mellékesen megsúgom Tibók bá', hogy a fék sajnos hazafelé egyre romlott... És mostanra szépen visszaállt jóformán arra az állapotra miszerint 2-3-at pumpálok mire egyszer normálisan fog. Na jó, azért valamivel jobb, mint tegnap délelött volt, de érezhetően romlott hazafelé. Mindent összevetve jó volt a minitali így hármasban azaz Tibók Én és persze Gabeee, aki vééégre legalább Fiattal képviseltette magát. Még ha az egy kicsit modernebb is volt, mint Mesi. Ja igen, és találkozhattam egy Lajoska nevezetű kispolszkissal is. Ja és Tibóknak köszi a B oszlopba való pantentekért!
Kommentek
Grosso
Na, akkor szerencsésen otthon, ennek örülök, annak kevésbé, hogy nem toltad be a arcodot hozzám! Pedig nem messze voltam. na sebaj, minden jót
Lajoska
Grosso #29432: Hozzám betolta. Bibiii...
Sztancsik Viktor
Grosso #29432: Bocsiii (pirulós smiley) Csak agyaltunk, hogy ha a kasszába vagy pl, akkor úgyse nagyon lett volna idõnk beszélni. Jó tudom, attól legalább benézhettem volna a teccsoba...:(:(:( Lajoska #29434: Gondoltam, megleplek. Nem tudom, sikerült-e
Sztancsik Viktor
Banyeg, nem enged ez a drága blog feltölteni több képet, mert mindenre kiírja, hogy nem szabályos JPEG kép.:(:(:(
Lajoska
Sztancsik Viktor #29435: Nem tudtam, hogy itt vagy... Gabiról sem tudtam, hogy most jön. Mindenesetre jól kijött,szerencsére otthon voltam, ami mostanában ritka.
Sztancsik Viktor
Lajoska #29437: A vodka otthon tartott mi?
Grosso
Sztancsik Viktor #29435: Amúgy elöl voltam a pultban, de mindegy... Mostmá' ne is köszönj, stb.... (legközelebb ha jöttök, akkor is nézzél be bácsi )
2/ Neked szerintem jobban örült, mint nekem
Lajoska
Sztancsik Viktor #29439: Rokonlátogatás, Édesapám 64. születésnapja, meg egy kis vodekaz egészségére: ez tartott otthon. De jövõ héten bepótolom a kilkométerhiányomat, megyek Pöstre. Rá egy hétre Aggtelek.
A képeket nem *.jpeg-ként ismeri fel a windows? Akkor az a baj, nevezd át .jpg-re.
Grosso #29440: /2: Neked miért ne örültem volna?
Sztancsik Viktor
Grosso #29440: Jólvan bácsi. Legközelebb ígérem meglátogatlak Lajoska #29443: Az a poén, hogy még JPG-re átnevezve sem engedi feltölteni õket. De amit a telómmal fotóztam az simán felmegy.
Lajoska
Sztancsik Viktor #29448: Túl nagy a kép. 4-5 megapixellel fotóztál?
Tibee
Örülök, hogy megint volt minitali, mindösszesen másfél Pókkal. Fékkel kapcsolatban akkor gyanítom, hogy az önbeállók halálozódtak el. :( Csak mert amikor megjavult, akkor azt csináltam, hogy kézzel kifeszítettem a pofákat az önbeállóknál. Ekkor kellett kicsit rálépni a fékre, hogy a munkahenger dugattyúi elérjék a pofákat, és csak ezután tettem fel a fékdobot. Gondolom a hosszabb távú használat során szépen visszahúzódtak és megint túl hosszú úton járnak a pofák. Szerintem kérdezd meg abban a boltban, ahol találtad az önbeálló nélküli új pofákat, hogy külön önbeállójuk van-e.
Sztancsik Viktor
Lajoska #29449: No az lehet, mert egy 5MP-s fotómasinával fotózgattam. Tibee #29459: No igen, én is erre gyanakszom, hogy betét csere lesz, mert valószínûleg külön nem árul automatákat.
Lajoska
Sztancsik Viktor #29465: Ember, azért a Sixtusi kápolna mennyezetfreskóját nem kell 1:1-ben feltölteni. Látjuk mi azt kisebb képen is.
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!
Kommentek
Grosso
Na, akkor szerencsésen otthon, ennek örülök, annak kevésbé, hogy nem toltad be a arcodot hozzám! Pedig nem messze voltam. na sebaj, minden jótLajoska
Grosso #29432:Hozzám betolta. Bibiii...
Sztancsik Viktor
Grosso #29432:Bocsiii (pirulós smiley) Csak agyaltunk, hogy ha a kasszába vagy pl, akkor úgyse nagyon lett volna idõnk beszélni. Jó tudom, attól legalább benézhettem volna a teccsoba...:(:(:(
Lajoska #29434:
Gondoltam, megleplek. Nem tudom, sikerült-e
Sztancsik Viktor
Banyeg, nem enged ez a drága blog feltölteni több képet, mert mindenre kiírja, hogy nem szabályos JPEG kép.:(:(:(Lajoska
Sztancsik Viktor #29435:Nem tudtam, hogy itt vagy... Gabiról sem tudtam, hogy most jön. Mindenesetre jól kijött,szerencsére otthon voltam, ami mostanában ritka.
Sztancsik Viktor
Lajoska #29437:A vodka otthon tartott mi?
Grosso
Sztancsik Viktor #29435:Amúgy elöl voltam a pultban, de mindegy...
Mostmá' ne is köszönj, stb....
(legközelebb ha jöttök, akkor is nézzél be bácsi )
2/ Neked szerintem jobban örült, mint nekem
Lajoska
Sztancsik Viktor #29439:Rokonlátogatás, Édesapám 64. születésnapja, meg egy kis vodekaz egészségére: ez tartott otthon.
De jövõ héten bepótolom a kilkométerhiányomat, megyek Pöstre. Rá egy hétre Aggtelek.
A képeket nem *.jpeg-ként ismeri fel a windows? Akkor az a baj, nevezd át .jpg-re.
Grosso #29440:
/2: Neked miért ne örültem volna?
Sztancsik Viktor
Grosso #29440:Jólvan bácsi. Legközelebb ígérem meglátogatlak
Lajoska #29443:
Az a poén, hogy még JPG-re átnevezve sem engedi feltölteni õket. De amit a telómmal fotóztam az simán felmegy.
Lajoska
Sztancsik Viktor #29448:Túl nagy a kép. 4-5 megapixellel fotóztál?
Tibee
Örülök, hogy megint volt minitali, mindösszesen másfél Pókkal. Fékkel kapcsolatban akkor gyanítom, hogy az önbeállók halálozódtak el. :( Csak mert amikor megjavult, akkor azt csináltam, hogy kézzel kifeszítettem a pofákat az önbeállóknál. Ekkor kellett kicsit rálépni a fékre, hogy a munkahenger dugattyúi elérjék a pofákat, és csak ezután tettem fel a fékdobot. Gondolom a hosszabb távú használat során szépen visszahúzódtak és megint túl hosszú úton járnak a pofák. Szerintem kérdezd meg abban a boltban, ahol találtad az önbeálló nélküli új pofákat, hogy külön önbeállójuk van-e.Sztancsik Viktor
Lajoska #29449:No az lehet, mert egy 5MP-s fotómasinával fotózgattam.
Tibee #29459:
No igen, én is erre gyanakszom, hogy betét csere lesz, mert valószínûleg külön nem árul automatákat.
Lajoska
Sztancsik Viktor #29465:Ember, azért a Sixtusi kápolna mennyezetfreskóját nem kell 1:1-ben feltölteni. Látjuk mi azt kisebb képen is.
Szólj hozzá!
Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!